2017. aug 16.

Erőszakkal a női egyenjogúságért - Emmeline Pankhurst és a szüfrazsett mozgalom

írta: andeeles

Ha nincs szavazati jogunk és nem vehetünk részt a törvényhozásban, akkor a törvények sem vonatkoznak ránk, így ennek megfelelően fogunk viselkedni. Ezt vallották a szüfrazsett mozgalom lelkes követői, akik kezdetben tömegtüntetéseken követelték a választójogi reformot, de alig egy év alatt radikalizálódtak. Politikai gyűléseket szakítottak félbe, vasrácsokhoz, kerítésekhez láncolták magukat, gyújtogatni és robbantgatni kezdtek.

A XIX. századi Angliában a nőknek a családon belül alárendelt szerep jutott. Házasságuk előtt és alatt szerzett vagyonukkal nem rendelkezhettek. A közéletben és politikában nem vállalhattak szerepet. Alapfokú, elsősorban háztartási teendőkről szóló tanulmányokat folytathattak, egyetemre nem járhattak, doktori, professzori képesítést nem szerezhettek. Szavazójoggal nem rendelkeztek.

Emmeline Goulden Pankhurst, a szüfrazsett mozgalom (a választójog angolul suffrage) egyik legismertebb képviselője, 1858. júliusában született. Apja sikeres üzletember, a rabszolgatartás ellenzője, anyja a korai nőmozgalmi törekvések támogatója. A kamasz Emmeline-t is gyakran magával vitte különböző gyűlésekre. Húsz évesen feleségül ment a nála 24 évvel idősebb Richard Pankhurst ügyvédhez, aki 1898-ban bekövetkezett haláláig mindenben támogatta felesége mozgalmi törekvéseit. Három lányuk született, Christabel, Sylvia és Adela.

Votes for Women

Emmeline 1903-ban megalapítja a Nők Szociális és Politikai Egyesületét, a WSPU-t (Women's Social and Political Union). Céljaik a nők egyenlő oktatása, munkavállalási jogaik kiterjesztése, nagyobb közéleti szerepvállalás és természetesen a szavazójog biztosítása.

Az 1900-as évek Angliájában egyébként a szavazati jog feltétele a saját tulajdon, az állandó lakhely és a nyilvántartásba vétel volt. Így a férfiak kb. 40%-a sem rendelkezett szavazati joggal, a nők pedig egyáltalán nem szavazhattak.

A közel 4000 tagot számláló WSPU megelégelte, hogy a kormány folyamatosan csak halogatja az ígért választási reformokat. A korabeli újságokat se nagyon foglalkoztatta a nők ügye, nem voltak hajlandók cikket írni vagy olvasói leveleket közzétenni a szüfrazsettek támogatására, ezért úgy döntöttek, radikálisabb eszközökkel hívják fel magukra a köz figyelmét.

Emmeline Goulden Pankhurst

1908-ra már rendszeresek az utcai tüntetések. Egy évvel később pedig az erőszakos események száma is hirtelen növekedni kezd. Több alkalommal megzavarták a kormányzó Liberális Párt gyűléseit, a pártirodák ablakait is betörték. A forrongások alatt többen megsérültek. 1911 végétől a gyújtogatások és a bombatámadások is szinte mindennaposak.

A The Suffragette, a WSPU saját kiadványa több, mint háromszáz bombamerényletről vagy gyújtogatásról adott hírt az első világháború kezdetéig. Mottójuk: Deeds, not words (Szavak helyett tettek).

A WSPU egyik gyűlésén készült felvétel - New York Times fotóarchívum

A mozgalom szerint az erőszak a nők tömeges elégedetlenségéből táplálkozik, és nem ők szervezik azt. Valójában a vagyonosabb hölgyek támogatásával fizetett aktivistákat alkalmaztak. A támadások jelentős részéért alig néhány tucat ember volt felelős, közülük Mary Allen, Frances Parker és Ethel Moorhead a három legismertebb. Az aktivisták többször fenyegetőztek azzal, hogy senki sem érezheti magát biztonságban, aki nem támogatja az ügyüket. V. György király is naponta kapott fenyegető üzeneteket, melyben I. Károly halálára emlékeztették. Ennek ellenére Emmeline, mint a WSPU vezetője gyakran hangoztatta, hogy „Az emberélet számunkra szent.” 1975-ben egy már idős volt aktivista, Mary Leigh így emlékezett Emmelinere:

Mrs. Pankhurst szigorú parancsokat adott nekünk, egy macskát, egy kanárit se foszthatunk meg életétől, csak a saját életünket áldozhatjuk fel.

A kormány válasza a hölgyeknek

A kormány keményen lépett fel az aktivistákkal szemben. Rendszeresek voltak a letartóztatások, házkutatások, kihallgatások. Sokakat vádemelés nélkül tartottak őrizetben. A bebörtönzöttek 1909-től kezdve éhségsztrájkkal tiltakoztak. A kormány az engedetlenség megtorlásaként a fogvatartottak kényszertáplálása mellett döntött.

A kényszertáplálás

Az eszméletlen betegek táplálásához hasonló módon egy csövet vezettek le az alany orrán vagy száján keresztül a gyomrába, majd a csövön keresztül kenyér, tej és brandy keverékéből álló táplálékot juttattak be. A eszközök sok esetben túl vastagok voltak, így az orron át történő alkalmazás már komoly fájdalmat okozott. Előfordult az is, hogy egy nő összes testnyílásába csövet helyeztek az eljárás során.

A felháborodás óriási volt, a börtönorvosok is a vita középpontjába kerültek. Kitty Marion például 232 alkalommal eset át a tortúrán, míg végül megőrült, de Emmeline is több alkalommal átélhette ezt a különösen megalázó és fájdalmas eljárást letartóztatásai alkalmával. 1913-ban beiktatták a Macska-egér törvény néven emlegetett rendelkezést, miszerint a túlságosan rossz fizikai állapotban lévő nőket kiengedhetik a börtönből. Felépülésük után a rendőrség újra őrizetbe vette őket, emiatt sokan bujkáltak a hatóságok elől.

A börtönben eltérő módon bántak a különböző társadalmi osztályok tagjaival. Az arisztokrata Constance Lyttont 1909-ben két nap után elengedték, amikor azonban munkásnőnek álcázta magát, többször kényszertáplálásnak vetették alá.

Emmeline (középen) és lánya, Christabel (harmadik balról) barátok és támogatók körében, szabadulásuk után

Emmeline és lányai, Christabel és Sylvia zseniális propagandisták voltak. A XX. században már gyakori jelenség volt, hogy az egymással szemben álló politikai felek éles küzdelmet folytattak a közvélemény megnyeréséért. A szüfrazsettek számára ez különösen fontos volt, hiszen az intézményes politika keretei közé nem kerülhettek be.

A kényszertáplálás és a hatóság túlkapásai a szüfrazsettek malmára hajtották a vizet, a napilapok, a fényképekkel illusztrált hetilapok és a filmhíradók elterjedését is ügyesen kihasználták. Remek példa erre Emily Wilding Davison esete.

1913 júniusában Emily Wilding Davison az epsomi derbyn V. György király lova elé vetette magát. Sérüléseibe később belehalt. Mivel haláláig nem tért már magához, nem tudták megkérdezni tettének céljáról: vajon csak a derbyt szerette volna megzavarni, vagy valóban öngyilkosságot tervezett? Emily a WSPU aktív tagjaként többször volt börtönben, hol rongálás, hol gyújtogatás volt a vád ellene. Aktívan küzdött, a figyelemfelkeltő, botrányt kavaró tettek erejében hitt. Az esetet megörökítő filmhíradó-részlet bejárta a világot, a lapok folyamatosan róla cikkeztek. Emilyt a szüfrazsettek mártírjává kiáltották ki, temetése óriási szimpátiatüntetéssé vált.

Emmeline-nek ugyan semmi része nem volt Emily Davison tragédiájában, azonban egyetlen szóval sem ítélte el a cselekedetét és a szüfrazsetteket sem óvta hasonló tettek elkövetésétől.

A propaganda ellenére a közvélemény megosztott volt a kérdésben. Legalább annyi támogatót tudhattak maguk mellett, mint ahány ellenzőt. Akkoriban nagyon sokan - számtalan nő is - úgy gondolta, a nőknek nem lehetne alapvető joguk a szavazójog, így ők a választójog kiterjesztése ellen kampányoltak. Az angol nőmozgalom sem volt a korszakban egységes, éles ellentétek voltak az egyes irányzatok között. A kontinens feminista mozgalmainak jó része elzárkózott a szüfrazsettek által folytatott erőszakos tevékenységtől (bár elszántságuk okán mindig tisztelettel beszéltek róluk), mégsem tartották nőkhöz méltónak („ladylike”-nak) ezt a viselkedésformát.

Az áttörést és egyben a szüfrazsett mozgalom végét az első világháború kitörése hozta el. Emmeline körbejárta az országot, és a nőket a háborús erőfeszítésekre és munkára szólította fel. A korábbi akcióikkal felhagytak, a WSPU feloszlott.

1917-ben Emmeline és lánya, Christabel Pankhurst megalapítja a Nők Pártját (Women's Party). Céljaik az egyenlő bér, az anya- és gyermekvédelem, a házassági törvény megváltoztatása. Ekkoriban már egyre távolodnak korábbi szocialista meggyőződésüktől és egyúttal a kisebbik lánytól, Sylviától is. Emmeline és Christabel hazafias kötelességnek tekintették a háborús részvételt, Sylvia viszont meggyőződéses pacifista, így már korábban szembe került anyjával és nővérével. A háború után Emmeline több éves előadókörutat tart az Államokba és Kanadában.

1925-ben csatlakozik a Konzervatív Párthoz, amely London East End kerületében képviselőnek jelöli.

Emmeline 70 éves korában, 1928-ban hunyt el. Még megélhette, hogy halála előtt alig néhány héttel, minden 21. évét betöltött nő általános szavazati jogot kapott Angliában. A háború alatti munkaerőhiány miatt a nők tömegével töltötték be a korábban csak férfiak által ellátott posztokat. Ez, és háború okozta társadalmi megrázkódtatás együttesen vezettek ahhoz, hogy a szavazójog ne kiváltság, hanem politikai alapjog lehessen.

Emmeline gyakran elmondta, hogy minden erőszakos megmozdulás kizárólag a figyelem felhívására szolgált. Egyik legismertebb kijelentése;

Mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei.

Magyarországon a nőkre is kiterjedő választójogot elsőként a Károlyi-kormány vezette volna be 1918-ban, de alkalmazására nem kerülhetett sor, a Tanácsköztársaság kikiáltása miatt. Végül 1919-ben kapták meg a szavazati jogot a bármilyen magyarországi nemzetiségi nyelven írni-olvasni tudó, 24 év feletti nők.

Az Egyesült Államokban 1920-ban, Törökországban 1935-ben, Svájcban pedig csak 1971-ben jutottak a nők is választójoghoz. Az Egyesült Arab Emírségekben 2006-tól adhatják le voksukat a női szavazók, Szaúd-Arábiában 2015 óta van erre lehetőségük.

Felhasznált irodalom